Ismeretterjesztés
12:03, November 28th, 2008Zsilliárd éve már… Ráálltam a félévente egy postra.
Időközben vége lett a nyárnak is, elkezdődött a FdSc-m utolsó éve, ami sok munkát jelent és izgulást a jövővel kapcsolatban. Hívtam pár lótudomány szakot a környező egyetemeken és azt mondták, hogy ritka, hogy állatvédelem szakról átvesznek bacselorra embereket. Szuper. A nagyon kedves tündérmackó tanárnénim azt mondta, hogy ne csüggedjek, összeülnek majd a lovakban jártas tanárok itt és összeállítanak nekem harmadik évre jó sok lovas projektet. Mondjuk ittmaradni harmadik évre még azért lesz jó, mert lesz tengerbiológia is, búvártanfolyammal és a végén kapok egy szakképesítést, miszerint “tengeri emlős biológus” vagy “tengeri emlős medikus” nem tudom, hogy fordítsam (marine mammal medic). Azért ez elég jónak tűnik. Volt idő, amikor halálosan szerelmes voltam a delfinekbe.
Van most pár vizsgám ami érdekes, ennél fogva szívesen készülök rá; az egyik egy 1500 szavas (nem sok) riport arról, hogy az öreg kutyák nem tanulnak új trükköket, mindenféle kutyás intelligencia teszttel és mások (szakemberek) véleményének analizálásával. Elvileg az volna az ideális, ha be bírnék ülni egy kutyaneveldébe és össze tudnám hasonlítani a pár hónapos blökik progresszióját a pár évesekével. Meglátom. A másik vizsgám egy szeminárium, jövő hétfőn adom elő. Egy lóbetegségről szól, aminek az a neve, hogy Azoturia. A magyar neve az, hogy bénulásos izomfestékvizelés. Érdekes név, a betegség latin/angol nevéből fordíthatták: paralytic myoglobinuria. Hadd beszéljek erről egy cseppet.
Az azoturia nem is betegség, inkább állapot. A másik magyar neve azt hiszem az, hogy ünnepi betegség. Akkor jelentkezik, amikor a jó kondiban lévő lovakat, amelyek energiában (szénhidrátban) gazdak tápon vannak egy napra istállófogságra ítélnek. A ló bent áll és ugyan azt az energiadús takarmányt kapja, pl kukorica, zab, ilyesmik. Másnap újra munkába áll, alig mozog pár percet vagy fél órát és megkötnek az izmai. Főleg a combizmok, a hátsó láb érintett első sorban. A ló nem szívesen megy tovább, fáj neki, rosszul érzi magát. Talán izzadni is elkezd. Miért történik ez?
Nos, amikor a ló nem mozog, nem használja az energiát, amit a takarmányból nyer, akkor felhalmozódnak a testében a méreganyagok, úgy mint a tejsav. Hasonlít ez az ember izomlázára csak mivel lovakról van szó és a lovaknak nagyon sok a nyavalyájuk, sokkal súlyosabb ez egy sima izomláznál. Amikor a ló újra mozogni kezd, a sok tejsav a véráramba kerül és roncsolja az izmokat. Pontosan nem tudom, miért először a hátsó lábaknál, talán azért mert ott vannak a legvastagabb izmok. Itt jön elő a fura magyar név jelentése. Ahogy a sav roncsolja az izmokat, pigmentanyagot mar ki belőlük: ez a mioglobin. A mioglobin a véráramon keresztül eljut a vesékig és ott kiválasztódik a vizeletbe, ami által a vizelet színe megváltozik, sötétvöröses-barnás, híg kávé színe lesz, ilyet pisil ki a ló. Ez általában kis fájdalmat is okoz neki. Ilyenkor mi a teendő?
A legfontosabb, hogy a ló ne mozogjon tovább hiszen azzal csak ront a helyzetén. Ha nincs messze az istállótól, akkor nagyon lassú lépésben bekísérhető; ha messze van, szállítani kell. Az istállóban meleg környezetet kell biztosítani neki, az érintett izmokat letakarni, ha van infralámpa, azt is be lehet kapcsolni. Az energiadús kaját el kell venni, nagyon pici szénát lehet adni a gyógyulás alatt. Ha a ló lefekszik, mert gyenge, nem kell aggódni nagyon. Ez nem kólika, hogy ha lefekszik, majdnem vége. Azért túl sokáig ne feküdjön, nehogy elzsibbadjanak a lábai. Az azoturia hamar elmúlik, ha az ellátás megfelelő és azonnali. Ellenkező esetben ritkán halálos is lehet, de az biztos, hogy sokáig gyógyul.
Elkerülni ezt az állapotot úgy lehet, ha a ló minden nap mozog valamennyit. Karámba kiengedve szaladgál picit, már az is jó. Ha eleve nem biztosítható a rendszeres mozgás, akkor minek neki az energiadús étel ugye? Valamit valamiért. Az energiát lehet szénhidrát helyett bizonyos zsírokkal is pótolni, ezekből nem lesz tejsav. Ha a rendszeresen mozgatott ló valamiért mégis istállóba kényszerül, akkor maradjon ott pár napot, amíg a takarmányt adagonként megváltoztatja az ember. A gyors csere kólikát okozhat.
Nagyon érdekes téma és nagyon izgalmas lesz előadni angolul a lovakban profi tanáromnak. :)