Annyi minden írnivalóm van!
Például, hogy megszületett Porcelán fia, Gábor! Írtam is már képeslapot, én csak a gyerek születése után mert lusta babonás vagyok.
Most pedig dióhéjban arról, ami azóta történt velem, hogy nem írtam. Dolgoztam három hétig lovardában, amit előtte nagyon vártam már és csak 70 százalékig csalódtam az előzetes várakozáshoz képest. Majdnem minden csaj és az egyetlen fiú is fiatalabb volt nálam. Természetesen nem tudtak engem hova tenni, normálistan kommunikálni velem meg egyáltalán elfogadni, hogy nem angol vagyok. Nem volt túl vidám három hetem. Viszont simogattam, ápoltam, nyergeltem és etettem egy rendkívül kedves pónit, Gemet.
Gem egy kis herélt póni, azt hiszem Welsh A, de nem biztos. Ami a különlegessége, hogy 40 éves volt idén. A fizikuma kitűnő, imádja az embereket de leginkább a tápot, amit szénázs helyett kap. Ugyanis sajnos a fogai nagyon elkoptak és a szénázs kiesik a szájából rágás közben. A vízzel puhított tápot viszont meg tudja enni. Nem olyan rég nyugdíjazták de látták benne a dolgozni akarást, úgyhogy most kisgyerekeket ültetnek rá fél órákra. Néha üget is. Rendkívül kedves teremtés, nem véletlenül imádja őt mindenki a lovardában.
A lovardás dolog után szépen elkezdett nehezedni a suli, közeledett az év vége. Házidogák, ZH-k, nem sok de pont annyira megterhelő, hogy belegajduljak. Az egyik házidogámhoz el kellett mennem egy olyan helyre, ahol a dolgom az kellett legyen, hogy nagyjából természetesen viselkedő állatokat illetve csak egy állatfajt figyeljek 20 percen keresztül, arról mindenféle szabály alapján rekordot írjak és az adatokat analizáljam. Hú de tudományos. Egy (nem annyira) közeli parkba mentem el, gyönyörű időben, a tavat szemeltem ki magamnak, mint állatforrás. Le is cuccoltam egy fa tövébe a parthoz közel, előszedtem a papírokat, tollat és nekikezdtem a kukucskának. Előttem szöszmötölt egy vizityúk család, húztam a strigulákat, hogy mit csinálnak és ez így ment szépen rendben, amíg. A tó túlsó partról elindult egy szép nagy házikacsa, egyenesen az én partom felé, hangosan hápogva. Mondom magamban, sebaj, idejön picit a parthoz, szeretem az ilyesmit. De a kacsa nem állt meg, kimászott és betotyogott elém. Hápogva. Egészen közel jött, simogatni is tudtam ő pedig finoman lökdöste a kezem a csőrével. Innentől majdnem végig velem volt, már a vizityúkok is visszatértek a látómezőmbe, a kacsa pedig halkan hápogva asszisztált. Valamint megpróbálta megenni a táskám. Nyilvánvalóak voltak a szándékai és nálam sajnos nem volt kaja, úgyhogy a kacsa türelme elfogyott és hápogva távozott a tóba. Beleszerettem. Kell egy kacsa.
Nagy nehezen megírtam a dolgozatom, leadtam sok másikkal együtt, megírtam pár vizsgát és most juhé, vége az évnek. Vakáció van. Illetve ügynökséges melók, de erre most nem akarok gondolni.
Frízló fronton a helyzet változatlan. Senki nincs a láthatáron, aki csupán szimpátiából adna nekem egy fríz lovat.
Na sebaj itt a nyár, hadd ünnepeljem ezt egy remek nótával, üde nyári sláger egy kiváló művésztől.

Ja, 3:15-nél a gyerek szemét kéretik eltakarni :D