A blogírásra is. Ehelyett gyűjtöm a pénzt, valamint alszok. Tulajdonképpen semmi mást nem csinálok. Elkölteni sincs időm, csak azt a részét, amit interneten is elbírok, például a bérleti díjat meg a council tax-et.
A minap álltam a buszmegállóban izzadtan, munkaruhában, rogyadozó lábakkal, amikor megláttam a lazán rendeződő embertömeg felé sétálni egy fura alakot. Előreálló fogai voltak, az arca tele komplexusokról árulkodó jelekkel, a mozgása is merev volt, szögletes és sunyi. Tök idétlenül volt fölöltözködve de nem azt mondom, hogy indiánruhában volt fejdísszel, hanem csak olyan… furán, na. Ahogy elnéztem az egész jelenséget, eszembe jutott, hogy vajon ez az ember most robbantani jött magát? Vajon ő olyan fazon, aki felrobbantaná magát? Elfogott az érzés, hogy igen és emiatt egy gyenge, lassú pánik is elindult a testemben, de mielőtt a gyomromat elérte volna, elmúlt. Mert átpillantottam egy másik emberre, róla is elképzeltem, hogy az öltönye alatt negyven kiló robbanószert és harminc méter kábelt rejteget. Aztán rájöttem, hogy Leedsben nem fognak robbantani, vagy ha mégis, azt nem egy buszmegállóban. Inkább a sétálóutcában egy átlagos szombat koradélutánon, amikor Leeds népességének a hatvan százaléka kimegy erre a sétálóutcára és gyógyító vásárlást eszközöl. Öngyilkos merénylők mekkája az.
Nem bírok többet írni, mert még mindig fáradt vagyok, aludni kell. Sokat dolgozok. Többet dolgozok, MINT TI! EGYÜTTVÉVE!