Van ez a továbbterjedős dolog, hogy öt titok. Felkértek, imádok felkérve lenni, úgyhogy legyen tehát, elmondom. Van pár gusztustalan, felháborító és röhelyes titkom, nemtudom, vagyok-e már annyira kedvelt, hogy ezeket osszam meg. Látens jó kapcsolatokat rombolhatok le, világnézetet dönthetek meg… éljek-e eme hatalmammal?

1., Kiskoromban a rendes papás-mamás játékot lányokkal játszottam (kár volt), és ennek keretében szájrapuszizkodtam. Lánnyal.
2., Nem csaltam meg még soha senkit, annak ellenére sem, hogy volt, akinek a csók megcsalás kategóriába tartozott. De amikor a kapcsolatom alatt egyvalaki (hát nem az akkori pasi) megcsókolt, én visszacsókoltam. Azóta sem bírok a saját szemembe nézni, még akkor se, ha az akkori kapcsolatomnak (nem emiatt) már vége.
3., Nem áll rendesen a méhem, a születésemnél fogva kissé máshogy rendeződő csípőm miatt (ettől van valószínüleg a lúdtalpam is), a nőgyógyász szerint ez kicsit zavaró mértékben csökkenti a teherbeesés esélyét. Ezt még anyukám se tudja, remélem, ő nem olvassa a blogom
4., Szenvedélyesen kaparom a kezemről a bőrt, a körmök körül, a mai napig nem bírtam leszokni róla. Ha ideges vagyok, így vezetem le. Amikor majd betelik a pohár, ígérem, elmegyek agymosásra.
5., A gimi utolsó évében a volt osztálytársaim, a Zsombi és a Bálint a táskámba rejtették a Zsombi idiótán kinéző kengurus kulcstartóját. Én ezt nem vettem észre, úgyhogy amikor - direkt - kérdezgetni kezdtek, hogy esetleg nem láttam-e, nekem rá se kellett játszanom a tudatlanságra. Akkor délután vettem észre otthon, hogy a táskámban van. De nem vittem vissza, azóta is ottvan a szobámban, közepesen előkelő helyen. Bocs, Zsombi…

Na akkor most mindenki szépen levonja a tanulságot, miközben én felkérem a Dzsót, a Tefit és Kriszt, hogy akkor folytatni tessenek szíves. Végül.

Betámad, mutatkozik, anyu hóna alá bújik, dorombol, dörgölődzik és telefonon köszön. Hírt kaptam róla ugyanis, olyan mint egy cica. Ennek örülök, csodálatos volna, ha mégse kéne férfiúi mivoltától megfosztani. Nem, nem nagy a feje, múltkor csak véletlenül gondoltam ezt.

Ezennel következzen egy ma délelőtti kép a lovamról, téli bundában:

Ebbe a számba akkor szerelmesedtem bele, amikor egyszer a bátyám ezermillió évvel ezelőtt a fülemre tette a hallgatót és elindította a Refreshing című válogatás-cd-t. Azon volt rajta ez a zene, még emlékszem arra is, ahogy mondom bátyámnak, hogy eszméletlen az a rugóhang benne. A klipet később láttam, de már nemtudom, hol.

Ezt figyeld! Írtam ma egy smst a Gépezetnek, hogy nézegetek állásokat, van is egy itt Holbeckben, milkman, csak jogsi kell hozzá. Erre most megcsörren a telefon, angol szám. Beleszólok előrelátóan angolul, hogy yes? Aszongya egy női hang: szia, magyar vagy? Na itt veszélyes gyorsasággal elkezdtem deriválni, hogy ez most mi. Mondom igen, és ezt így hogy? Ilyetszól: kaptam tőled egy smst, miszerint milkman állás, csak jogsi kell hozzá, stb. Mondom az durva, mivel én azt a barátomnak küldtem. Itt említeném meg, hogy az angol telefonkártyámon alig van pár szám, a pasi, az ügynökség, egy pizzakiszállítás és asszem egy taxi száma. Amikor én azt az smst elküldtem, akkor nem számot pötyögtem be, hanem rutinosan a Gépezet nevét jelöltem be, ami soksok a betű eléírással az első helyen van, szóval gyakorlatilag eltéveszteni se tudom. Kérdezem a lánytól, hogy na és te Angliában vagy? Tippelvén az angol szám miatt. Aszongya igen. És milyen városban? Aszongya Leeds. Innentől a dolog a felfoghatatlanság határát kezdte finoman súrolni, de azért még megkérdeztem, melyik utca, melyik kerület. Így szól: Holbeck, Pleasant Terrace, az tudod hol van? Namost itt gondoltam azt, hogy ez egy kandikamera. Kijött a Jáksó Leedsbe, hogy engem megtréfálhasson. Mondom a csajnak, hogy persze, hogy tudom, én is ott lakok. Itt már a vonal túlsó végéről ís sűrűbben jött hápogás és ideges kuncogás, mint értelmes mondat, én pedig szabályosan megálltam a növésben. A házszámot is megtárgyaltuk és ha már így esett, meló után (neki) talán szomszédolunk egyet.

A kérdés pedig a következő: HOGY? EZ HOGY? MIKÉPPEN?

Válaszaikat a komment szekcióban várom.

Köszönöm.

Tegnap végleg becuccoltunk az új albiba. Az első éjszakát rögtön egyedül tölthettem Gépezet éjszakai műszakja miatt. Takarítással próbáltam fárasztani magam, aminek csak egy tiszta fürdőszoba lett az eredménye, fáradtság nem. Unatkoztam, úgyhogy hívogattam az ntl-t, hátha megmondják, mit csinálok rosszul a kábelnet regisztrálásával. Nem jutottunk semmire, csak arra, hogy elromlott a pin number, és ezt csak a customer service tudja nekem megoldani. Rendben, megvolt a telefonszám, hívnám de az közli, hogy zárva van, reggel nyolc és este nyolc között leszekszíves próbálkozni. Ekkor volt 20:02. Bámulva az internetmentes monitort lassan lehűlt bennem a vér a tudattól, hogy nincs kapcsolatom a külvilággal, egyedül töltöm az éjszakát és ráadásul iszonyú zajok jönnek kívülről. A szél volt az mellesleg, de addigra már épp eléggé belelovalltam magam abba, hogy ma lesz az éjjel, amikor eljön értem a Mumus vagyis a Kankamóré, személyesen, a lelkemre éhezve. Húztam az időt kipeckelt szemekkel, bámulva a képernyőt de végül muszáj volt lefeküdnöm. Elindítottam pár Láfiláfit (Egyszer volt az élet francia rajzfilm, a főcímzenében éneklik franciául hogy La vie la vie - nemrég jöttem rá, hogy ezért emlékszem erre a rajzfilmre úgy, hogy láfiláfinak neveztem), és az ágyban bebugyolálva, fagyoskodva bámultam tovább, ugyanúgy kipeckelt szemekkel. Fél négy körül írtam a Gépezetnek smst, hogy őrület, nem alszom, iszonyúan dübörög a szél, jöjjön már haza. Nem sokkal ezután aludtam el.

A mai nap délután kettőkor kezdődött, ekkor ébredtem ugyanis. Porszívózgatás, steam cleaning és egy kiöntött WC. Mondjuk ezért nem fogom megérteni soha, hogy miért kell Angliában bepadlószőnyegezni a fürdőszobát, de az a szerencse, hogy tiszta volt már az a víz, ami kijött a csészéből. Eredmény egy pozitívum és egy negatívum: a nagyobb víztömeg megnyitotta a kaput odalenn és elmúlt a dugulás, viszont még most is áll a víz a szőnyegben és nem tudok vele mit kezdeni, mert az összes eszközöm pár szivacs meg egy felmosórongy. Reménykedek, hogy nem homokból van a födém a két emelet között és nem fog beomlani a WC reggelre, lezuhanván a nappaliba. Bár minden elképzelhető egy Kankamóré által járt helyen…

Ma kellemesebb éjszakának nézek elébe, lévén, hogy van net és el tudom ütni az időt reggel fél nyolcig. Tudom, forduljak pszichológushoz ezzel, mert nem normális de azért halkan, nagyon halkan meg kell említenem, hogy Anglia veszélyes hely.

Véletlenül elkeveredtem a volt gimnáziumom weboldalára (egyébként szánt szándékkal) és ha már ott voltam, beleturkáltam a menükbe. Ahogy a képeken méláztam, ráleltem a volt tanáraim képére - baromi jó ötlet volt őket kitenni. Azonnal kitört belőlem a moderált kacaj, ahogy eszembejutottak és ezután nem volt megállás. Emlékek arról, ahogy mókáztunk velük, ahogy ők ezt megtorolták, az aranyköpések, az átaludt órák….

És akkor gondoltam kettőt, aminek eredményeképpen született meg az alábbi kép. Mindenképpen magyaráznom kell rajta egy rövidet. Azokat a tanárokat nyilaztam be, akik tanítottak vagy olyan mély nyomott hagytak bennem, hogy mindenképp méltóak az említésre. A becenevek nagyjából osztály-, esetenként iskolaszerte ismertek voltak, de van egy-kettő amit csak én és Gabi barátnőm találtunk ki (ilyen például a Kasánszkyé). Itt szeretnék elnézést kérni, amennyiben valami csoda folytán ezt a blogot valamely volt tanárom is olvassa: azt hiszem, nem annyira sértőek a becenevek és különben is, a világon minden (fontos) tanárnak van beceneve.

Tehát akkor tessék parancsolni:

van. Érkezett ma Mr. Engeneer és vidáman, fütyörészve bekapcsolta a gázt. Kártyás a gázóra, teljesen eszement dolognak tartom, viszont relatíve hamar megértettem, hogy kell használni. Bele kell helyezni, pittyenés után pedig a piros gombot kell megmasszírozni és akkor elindul a gáz. A British Gas két hetes vagy másképp mondva tíz fontos kártyákat árul, szóval kéthetente el kéne menni a gázboltba. Hálistennek már folyamatban van a szolgáltatóváltás, amely sokkal jobb árakat kínál és nem két hanem három hetes periódusokban. Ezáltal egyébként nem kell számlát fizetni, de talán ez már kiderült az egészből.

A British Gas egyébként nem az ügyintézés mintaképe. Ugyanis ők adják ebbe az albiba az áramot is és … nos, az áram nincs még bekapcsolva, szóval a cirkó nem megy, nincs még meleg. Mondanám, hogy az összes British Gas alkalmazottnak sorba kéne állnia, hogy egyenként tapossa meg őket egy csordányi elefánt, de nem mondom, mert ennyire nem vagyok agresszív. Az pedig Anglia hibája, hogy a víz-, gáz- és áramszolgáltatás pofára megy, nem pedig lakcímre. A sok főbérlő meg ügynökség örülhet, hogy így a felelősség nem az ő vállukon van, én meg telefonálgathatok meg intézhetek csupa olyan ügyet, amit életemben még nem és nem is képzeltem, hogy valaha felnövök a feladathoz.

Jó hír viszont, hogy holnap érkezik a matrac, a hűtő és a mosógép. Utóbbi kettőt áram híján ugye nem tudjuk majd még használni. Dehát saját! Saját!!

Végül egy vörös panda:

Úgy, mint múltkor. Eddig olyan izgalmas volt az életem, mint egy 5000 éves fosszíliának, most viszont…

Nem panaszkodnék ezért nem térek ki a betegségeimre, de szeretném hangsúlyozni, hogy megnehezítik a dolgom. Kezdeném az ünnepeknél: bátor katona mivoltomra mi sem lehetne jobb bizonyíték, mint az, hogy életemben egy normális kaját nem főztem még, szenteste mégis sikerült összeszerelnem egy tökéletes egyfogásos vacsorát. Egész, töltött pulyka körettel. Volt hozzá magyar bor.
Ahhoz, hogy a karácsony karácsony legyen, beszereztem - kis segítséggel - egy nagy fenyőfát, rá pedig díszeket. Az egészet kidobom most pénteken.

Próbálom megfelelően logikailag hozzákötni ezt a paragrafust az előzőhöz, miszerint igen, mert pénteken van a hivatalos napja, hogy elköltözünk a lengyelektől pár utcával arrébb, ám elég messze tőlük ahhoz, hogy megszűnhessenek létezni a számunkra. Sokmindent kell csinálni a dolog érdekében, eddig annyi van a hátunk mögött, hogy van mosógép és hűtő, valamint van egy vaskos kulcscsomó pont itt mellettem, rajta egy biléta az új lakcímmel. Isteni érzés nem takarítani itt, akár a hajamat is otthagyhatom a kádban, vagy a vizet a mosogató körül, tőlem nyolc réteg mocsok állhat a konyhapulton, mert akkor legfeljebb a vágódeszkánkon csinálok mindent, viszont a vízforralót anyatigrisként védelmezem, mert az a mienk és galádul el is fogjuk vinni. Mint ahogy a tányérok, edények és evőeszközök 89 százalékát is. Bocsánat, nem szűnt meg az egészséges igényem a tisztaságra, viszont le tudok mondani róla azokon a helyeken, amiket a lengyelek is használnak, viszont talán életükben nem takarították még le/ki. A porszívótól is könnyes búcsút vehetnek, aztán tőlem megdögölhetnek a koszban. Az étkeztetési szakma és a hotelek nem fizetnek túl jól, remélem megrokkan ez a két tahó anyagilag, amikor gyakorlatilag újra kell rendeznie a konyhát itt. Ami még örömmel tölt el, hogy az internet is a barátom nevén volt, amit természetesen lemondott, mert az új lakásban új internetes szerződés vár, a lengyelek meg internetezzenek a könyvtárban.

Szóval ezek mennek, örömömet pillanatnyilag az roncsolja, hogy útra kell kelnem beszerezni még dolgokat. Most.